Régi emlékek Huis Ten Bosch második rész

Nem csak a "Hollandiában jártam" mert azért eljutottam Japánba is. Az utak szűkek, itt minden kicsi. Mondjuk az emberek is. Csavarogni sajnos nem sokat tudtam.

 A főbejárat asszem ez a kép lemaradt.

Akkor az utcák, itt is fordítva van minden mint Angliában, vagy Cipruson. Eleinte nem tudtam hogy hova nézzek, amikor átkeltem az úton. Aztán jött a felismerés, hogy jobb mind a két irányba nézelődni, mert ki tudja? Ez a szokásom azóta is megvan, biztos, ami biztos. 

A kisváros, mert ugye nem mindig kerül a nagyvárosba az ember. Rájöttem, igazi kisvárosi gyerek vagyok. A következő városképeken, ami azért nem olyan mint Európában, lehet látni, hogy itt sem minden fenékig tejfel.

Itt is vannak lepusztult kocsik.

Nem csak kisváros van itt, van nagy is. Jelzem az egész sziget egy nagy településnek tűnik. Mindenhol vannak házak, hol kisebbek, hol nagyobbak. Nem igazán tudtam eldönteni, mi-hol kezdődik. Szerintem ők se nagyon tudják eldönteni. 

Egy reggel, amikor úgy döntöttem elmegyek Saseboba (vagy ki tudja, hova). Itt nem láttam olyan igencsak magas házakat. Nem is hiányoztak nagyon.

Az igazi bevásárló utca. Olyan hosszi', hogy nem látni a végét.

 Voltam hangszerboltban, vettem egy Korg zongorát. Meg egy tojáscsörgőt. A zonginak igencsak dögös volt az e-piano hangszíne. Csak a történet a tojásról szól.

Teljesen boldogan mentem vissza a szállásra, a hangszert kiszállítással küldték utánam. Kezemben a tojással, amit rázogat az ember, hisz azért van. Mint ovis csörgőzök, minden ritmika nélkül. Mert valljuk be, nem annyira egyszerű ezt használni. Szóval állok ott mint egy nagy gyerek, akinek egy csörgő van a kezében, a fülébe dugott zenével. Amit természetesen nem hall senki más. Rázogatom azt a vackot. Amikor realizálódik bennem, mit csinálok, úgy elkezdtem nevetni, hogy többen megcsodáltak. Majd nyugtázták magukban, ez bolond. 

Ilyen csodákkal utaztam. Ide-oda.